Az év eddigi leghosszabb futamát az eddigi legjobb eredménnyel zárta a Hangodi Bendegúz – Patkó Gábor páros Egerben. Az Eger Rallyn elért második hely a Peugeot Kupában Beni első Rally 1-es dobogója, amit ráadásul egy kalandokkal tarkított verseny végén sikerült elérnie a HQ Racing fiatal pilótájának.

“Nagyon örülök, mert nekem ez az első Rally 1-es dobogóm. Rengeteg problémánk volt a hétvégén. Még az első körben volt egy kisebb árokjárásunk is, mert egy lassítóból kifelé jövet nagyon alá volt szedve a kormány, és ahogy ráléptem a gázra, becsúsztunk az árokba. A gyors végén vettük észre, hogy kaptunk egy lassú defektet. Ráadásul nem működött az emelőnk, úgyhogy azzal a kerékcserével megküzdöttünk. Utána nem zártuk le rendesen a motorháztetőt, és amikor elindultunk, akkor úgy 90-nél felcsapódott. Utána pókhálós szélvédővel és hiányos lökhárítóval mentünk, biztos azt hitte mindenki, hogy felborultunk.
Az utolsó két gyorsaságin pedig örültünk, hogy nem esett le az egyik kerék. Már úgy indultunk el a szervizből hogy lazák voltak a csavarok, amikor melegítettem a gumikat a következő gyorsasági felé menet, akkor éreztem is, hogy valami nincs rendben, végül a rajt előtt a mögöttünk jövő versenyzőtársunk szólt, hogy lötyög a bal első kerék. Úgyhogy az utolsó két gyors előtt ráhúztunk, de így is óvatosnak kellett lennünk. Szóval volt kaland rendesen, mondtuk is, hogy jó lenne már egy unalmas verseny,” – értékelt ezúttal széles mosollyal Beni a célban.

“Ez egy kalandos hétvége volt, de megoldottunk mindent. Szerencsénk is volt, és a csapat is jól teljesített, úgyhogy maximálisan elégedettek lehetünk. Egyre jobb itinert írunk, most már kifejezetten jók az itinereink, és mondhatom azt, hogy gyorsaságiról gyorsaságira fejlődünk. Beni azt vállalja el, amit az adott körülmények között az autó és ő is tud, egyre stabilabban tudunk autózni. Most különösen fontos volt jól beosztani magunkat, mert nem volt egy rövid verseny, ráadásul Beni nem ment még túl sokat este. Az esti gyorsaságikban maradt is, de fel tudtuk építeni, másnap pedig Hibjánékkal gyakorlatilag tizedekre menő csatát vívtunk végig, a stabil teljesítmény volt a jó eredmény kulcsa,” – mondta el Gábor.

A HQ Racing fiatal párosa számára a Vértes Rally lesz a következő megmérettetés, az addig hátralévő bő egy hónapban azonban ismét a tanulásé lesz a főszerep.