Szinte minden új lesz a HQ Racing háza táján az e hétvégén sorra kerülő Nyíregyháza Rallyen: az autó, a navigátor, a dizájn. Csak a pilóta marad változatlan: Hangodi Bendegúz Molnár Zsolt navigálásával és egy vadonatúj Peugeot-val készül a hétvégi magyar bajnoki szezonzáróra, amely egyben Európa-bajnoki futam is.

A versenyzők a nagy újdonságokat általában a szezon elején élik meg, ritka, hogy épp a bajnokság utolsó versenyére rukkoljon elő valaki szinte teljes megújulással. A HQ Racing pilótájával azonban pontosan ez történt: az egy hónappal ezelőtti baleset után több szempontból is tiszta lapot nyit Beni.

„Új kocsi, új navigátor, új dizájn – tényleg minden új lesz most Nyíregyházán. Nehéz és hosszú versenyre számítok, sok gyors lesz, nehéznek ígérkeznek, és az etaptávok sem rövidek. Szerencsére mivel őszi szünet volt, jobban rá tudtam készülni. A fő cél most az, hogy végig tudjak menni, úgyhogy a biztonságra fogok koncentrálni. Levontam a következtetéseket a múltkori balesetből, még jobban fogok figyelni az útviszonyokra. Addig kedden még lesz egy tesztünk, nagyon várom már azt is és a versenyt is” – mondta el Beni.

A fiatal versenyzőnek ezúttal is egy rutinos navigátor diktálja majd az itinert, azonban Kulcsár Dánielt Molnár Zsolt váltja Nyíregyházán. „Tavaly már találkoztunk a Mikulás Rallyn, és voltam lent nála Miskolcon, hogy összeszokjunk, megismerjük, ki hogy dolgozik, és elkezdtük a tesztpályát felírni. Jó volt, hogy ezt beiktattuk, sokat segített, remélem, jól sikerül majd az első közös versenyünk” – mondta el a HQ Racing pilótája.

A Nyíregyháza Rallye programja pénteken a rajtceremóniával kezdődik, majd vasárnap délutánig összesen 14 gyorsaságit teljesít a mezőny.