Élesedik a helyzet Veszprémben: a pénteki teszt után a szombati nap már a pályabejárásról szólt, ami a vasárnapi verseny kimenetele szempontjából kulcsfontosságú momentum. Szerencsére Beni tapasztalt navigátora, Kulcsár Dániel segítségével sikerrel vette a feladatot.

“Elsőre egyből elkezdtük felírni a pályát, aztán még többször végigmentünk és javítgattuk az itinert. Azt hiszem, sikerült egész jól felírnunk, és fejben is megvan valamennyire a pálya, persze nem teljes egészében, de a legfontosabb kanyarkombinációkra emlékszem. Holnap megpróbálunk gyorsak lenni, de nem akarom túlfeszíteni a húrt, most a tapasztalatszerzés számít, nem az eredmény. Persze ha az is összejön, annak örülünk!” – mesélte Beni.

“Nagyon jó érzésekkel várom a vasárnapot. Mielőtt először felmentünk volna a pályára, átbeszéltük Benivel, hogy neki mi az elképzelése, én is elmondtam, hogy hogy szoktuk csinálni, az első pályán igyekeztük alkalmazni a megbeszélteket, és ez többé-kevésbé sikerült is. Jó párszor mentünk a pályán, és végül egy elég jó itinert írtunk, majd meglátjuk, holnap hogyan találunk el belőle, de szerintem nem lesz gond” – értékelte a közös munka első napját Kulcsár Dániel.

A felkészülés napjai után vasárnap már élesben megy a játék: az idei Mikulás Rallye két pályáját három-három alkalommal kell teljesítenie a versenyzőknek.